Song of Myself [Hungarian translation]

A fülemüle még mindig ketrecbe van zárva.

Mély lélegzetet vettem, de még mindig mérgezi tüdőm.

Egy öreg tölgy menedéket nyújt a kék ég elől,

A Nap megcsillan holtra fagyott levelein.

A szívem szellemváros,

Meseidőkről és vízi szellemekről álmodik,

Sellőkről, Whitman-ról, és az utazásról

Őrjöngő bohócok és óriási játékok között.

Az én dalom, egy dal, mi kell nekem,

Bátor szimfónia.

Az én versem, egy vers, mi kell nekem,

Egy tiszta szív, mi a békéről énekel nekem.

Minden nagy szív hazudik, és lassan haldoklik.

Minden nagy szív hazudik, miközben angyalszárnyon repül.

Minden nagy szív hazudik

A néma szenvedésben.

Mosolygok, mint egy bohóc, míg a műsor véget nem ér.

De mi marad ráadásnak?

A rég halott fiú dala.

Csöndben éneklem.

Minden nagy szív hazudik, és lassan haldoklik.

Minden nagy szív hazudik, miközben angyalszárnyon repül.

Az éjfél átrepült Covington Woods felett,

Egy hercegnővel s egy párduccal oldalamon,

Itt élek én,

De mindent neked adok, mert mindennél jobban szeretlek.

Egy csendes szimfónia,

Egy üres opus #1,2,3

Néha az ég fekete zongora,

Fekete zongora a tiszta vizek fölött.

Pihenő sípok a versek előtt,

Rozsdás kulcsok ajtó nélkül.

Néha a belső is fekete zongora.

Fekete zongora a tiszta vizek fölött.

Minden nagy szív hazudik, és lassan haldoklik.

Minden nagy szív hazudik, miközben angyalszárnyon repül.

Látok egy lassú, egyszerű ifjút egy forgalmas utcán.

Remegő kezében kolduló tálka.

Próbálok mosolyogni, de végtelenül fáj.

Senki sem veszi észre.

Én igen, de tovább sétálok.

Egy öreg ember meztelenül megcsókol egy modellt a padlásán.

Félhomály van, s közben sír.

Mikor végez, szemeiből záporoznak a könnyek.

Látok egy megvert kutyát egy sikátorban.

Megpróbál megharapni engem.

Minden büszkeség elszállt vad tekintetéből.

Azt kívánom, vigyenek messze lábaim.

Egy anya meglátogatja fiát, mosolyog rá a rácsokon keresztül.

Sosem szerette őt ennél jobban.

Egy kövér lány beszáll mellém a liftbe.

Ki van öltözve, egy zöld lepke van nyakában.

Borzasztóan édes parfümje elkábít.

Egyedül megy vacsorázni.

Ez még szebbé teszi őt.

Egy modell arcát látom a téglafalon.

Egy erőszakos bűnöző áldozata lett.

Ez a város vért kíván.

Az első dolog, mit hallottam, egy vándor meséje volt.

Te voltál az, a fű meztelen talpaim alatt,

A tábortűz az éjszaka közepén,

Az ég és a tenger mennyei feketesége.

Ezek mind mi voltunk.

Bebarangoltuk az esős utakat, betörtünk a lezárt strandokra.

Minden reggel a csodák új tárházára ébredtünk.

Olyan helyeken fürödtünk, amiket még sosem látott senkit.

Hajótörést szenvedtünk valami fakó szigeten.

Nem viseltünk ruhát, csak szörföztünk - a szépség legfinomabb köntösében.

Túl vagyunk a halandóságon, lebegünk a természet lélegzetében,

Az élet hajnalának levegőjében,

S ez a látvány még a Menyországot is hallgatásra bírja.

Oda akarok utazni, ahová az élet megy,

Állandóan követve őt oda,

Hol a levegő íze olyen, mint a hó muzsikája,

Ahol a fű illata olyan, mint az Édenkerté.

Nem maradna ember, idegen, tragédia, elragadtatás.

Szeretnék a világ szenzációiban fürdeni,

Szerelemben, jóságban, egyszerűségben.

(Bár erőszak és bebörtönzés mindig lesz.)

Mikor családom sírjaira gondoltam, az volt az egyetlen pillanat,

Mikor az igaz szerelmet megtapasztaltam.

Az a szeretet végtelen,

És sosem leszek olyan ember, amilyen az apám volt.

Hogyan lehetnél "csak önmagad",

Mikor fogalmad sincs róla, ki vagy?

Ne mondd, hogy "tudom, mit érzel",

Honnan is tudhatnád, hogy más hogyan érez?

Ki vagyok én, hogy ítélkezzek egy pap, koldus,

kurva, politikus vagy bűnöző felett?

Én én vagyok, te te vagy, mindenki önmaga.

Drága gyermek, hagyd a munkát, menj játszani.

Felejts el minden szabályt.

Félelemnek nincs helye az álomban.

"Van egy falu a hópehelyben?"

-kérdezi tőlem egy gyermek.

"Milyen színű az altatódal?"

Sosem voltam még oly közel az igazsághoz, mint akkor.

Megérintettem ezüst köntösét.

A halál nyer meg minden csatát,

A vallásodért való haldoklásban nincs semmi helyes.

Az országodért,

Nézeteidért, hitedért,

Egy másik emberért valóban viszont igen.

A papír szavak nélkül halott.

A tinta is vers nélkül.

Az egész világ halott mesék nélkül,

Szerelem és lefegyverző szépség nélkül.

A gondatlan realizmus beeszi magát a lelkekbe.

Láttad már az Úr mosolyát?

Az ő törődése alkotta a boldog és szomorú embereket?

Miért viseljük a kínzás eszközét még mindig nyakunk körül?

Ó, mily rohadt ez az elő-apokalipszis!

Minden bibliai feketeséged rémálomba borítja a földet.

Láttam minden üres bölcsőt és csodát,

S hogy az ember sosem változik.

Én is szeretnék tisztességes férfi lenni, de csak önmagam vagyok.

Füst és tükrök,

Mégis megadatott minden, hogy érdemes legyen élnem.

És ott az örök változás a G és E moll-ban.

• Artist:Nightwish
• Album:Imaginaerum (2011)