Photograph [Hungarian translation]

Songs   2024-10-05 04:29:47

Photograph [Hungarian translation]

Nézd meg ezt a fényképet

Engem minden alkalommal megnevetett

Hogy lett ennyire piros a szemünk?

És mi a fene az Joey fején?

És ez az a hely, ahol felnőttem

Azt hiszem a mostani tulaj felújította

Sosem gondoltam, hogy egyszer el kell majd hagynom

A második emeletről nehezebb kiosonni

És ide jártam iskolában

Általában persze volt jobb dolgom is

A rendőrségi aktám szerint kétszer törtem be valahová

De legalább fél tucatszor megtettem

Azon tűnődöm, hogy túl késő-e

Vissza kellene-e mennem és megpróbálni leérettségizni?

Az élet most jobb, mint akkor régen volt

A helyükben én nem engedném vissza magam

Oh, Istenem, én

Minden alkalomra emlékszem, mikor kinéztem a hátsó ajtón

A fénykép albumom kiterítve fekszik a hálószobám padlóján

Nehéz kimondani, ideje kimondani

Viszlát, viszlát.

Minden alkalomra emlékszem, mikor kisétáltam a bejárati ajtón

Megtaláltam egy olyan barát fényképét, akit régóta keresek

Nehéz kimondani, ideje kimondani

Viszlát, viszlát.

Viszlát.

Emlékszem a régi játékteremre

Minden dollárunkat elvertük ott, amit valaha kerestünk

A zsaruk utálták ha lógtunk

Azt mondják valaki ment és leégette

Régen hallgattuk a rádiót

És együtt énekeltük vele minden dalt, amit ismertünk

Azt mondtuk egyszer majd megtudjuk milyen érzés

Nem csak a kormány keréknek énekelni

Kim az első lány, akivel csókolóztam

Annyira izgultam, hogy majdnem elszalasztottam

Azóta már van néhány gyereke

Már Isten tudja mióta nem láttam

Oh, Istenem, én

Minden alkalomra emlékszem, mikor kinéztem a hátsó ajtón

A fénykép albumom kiterítve fekszik a hálószobám padlóján

Nehéz kimondani, ideje kimondani

Viszlát, viszlát.

Minden alkalomra emlékszem, mikor kisétáltam a bejárati ajtón

Megtaláltam egy olyan barát fényképét, akit régóta keresek

Nehéz kimondani, ideje kimondani

Viszlát, viszlát.

Hiányzik az a város

Hiányoznak az arcok

Nem tudod kitörölni

Nem tudod kicserélni őket

Most már hiányzik

Nem tudom elhinni

Olyan nehéz maradni

Túl nehéz itt hagyni ezt

Ha újraélhetném azokat a napokat

Tudom mi az az egyetlen dolog, ami sosem változna

Minden alkalomra emlékszem, mikor kinéztem a hátsó ajtón

A fénykép albumom kiterítve fekszik a hálószobám padlóján

Nehéz kimondani, ideje kimondani

Viszlát, viszlát.

Minden alkalomra emlékszem, mikor kisétáltam a bejárati ajtón

Megtaláltam egy olyan barát fényképét, akit régóta keresek

Nehéz kimondani, ideje kimondani

Viszlát, viszlát.

Nézd meg ezt a fényképet

Engem minden alkalommal megnevetett

Engem minden alkalommal...

See more
Nickelback more
  • country:Canada
  • Languages:English
  • Genre:Alternative, Rock
  • Official site:http://nickelback.com
  • Wiki:http://en.wikipedia.org/wiki/Nickelback
Nickelback Lyrics more
Nickelback Also Performed Pyrics more
Excellent Songs recommendation
Popular Songs
Copyright 2023-2024 - www.lyricf.com All Rights Reserved