Ben sana mecburum [Hungarian translation]

Nem tudom, hogy kényszer hatása alatt állok-e,

De a fejemben csak egyetlen név jár,

Szemeim egyre nagyobbra és nagyobbra nyílnak,

Nem tudom, hogy kényszer hatása alatt állok-e,

De tőled melegszik fel szívem.

A fák felkészülnek az őszre,

Ez még mindig a jó öreg Isztambul?

Jönnek a sötét felhők,

És az utcalámpák hirtelen világítani kezdenek,

Eső illata árad a járdákból,

Én pedig még mindig elkötelezett vagyok irántad, pedig már elmentél.

Néha a szerelem félelmetes és gyalázatos,

És estére az ember már fáradtnak érzi magát.

Fogolyként élek egy borotvaélen,

De néha a szenvedély letépi kezünkről a bilincset,

Dobjuk hát el, hogy megtapasztalhassuk az életet,

Ha bekopogunk olyan ajtókon, melye mögött

Néha csak a gonosz, üvöltő magány lakozott.

Egy recsegő, rossz gramofon játszik,

Felidézve azt a pénteket,

Amikor ott álltam és figyeltem a sarokban,

Te pedig felnéztél az üres égre.

Érzem, ahogy a hetek kiszaladnak kezeim közül,

Mit tegyek, hová menjek, hogy megtarthassam őket?

Én pedig még mindig elkötelezett vagyok irántad, pedig már elmentél.

Talán júniusban már csak egy koszos, bánatos fiú leszek,

Ó nem ismerek senkit, aki ne ismerné ezt az érzést.

Magányos szemeimben egy hajó is elsüllyedne,*

De talán akkor már a repülőn leszel Yeşilköy felé.

Izzadok, közben libabőrös vagyok,

Lehet, hogy összetörök, mert vakon sietek előre,

Miközben a gyenge szél borzolja hajam.

Azt gondolom, hogy ideje élni,

Talán olyan nehéz dolgom lesz, mint a farkasoknak.

(Ideje) hibáktól mentes életet élni, hol semmi sem szennyezi kezeinket.

Azt gondolom, hogy ideje élni,

Anélkül, hogy kimondanám a nevem.

Valami összekeveredett a tenger titkaival,

De ez már nem lesz máshogy,

Elkötelezett vagyok irtántad, és te ezt nem is tudod.

• Artist:Attilâ İlhan